Senki többet

A rendező, Nathaniel Kahn a filmről

Kreatív családban nőttem fel, úgyhogy pontosan tudom, hogy milyen nehéz egy művésznek boldogulnia. Persze nagy jutalommal is járhat, ha valaki a művészetével keresi a kenyerét, de ezzel együtt jár mindenféle rossz is. Minden művésznek megvannak a maga démonjai, van, amelyik kívülről, van amelyik belülről jön; de egy démonnal biztosan mindegyiknek meg kell küzdenie: a pénzzel. Szörnyű az is, amikor nincs és meglepően az is, amikor van. A pénz megmutatja a művész gyengeségeit – ha makacsul üldözöd, akkor elveszítheted a saját utad, ha viszont figyelmen kívül hagyod, akkor könnyen a semmi közepén találhatod magad.

 

Na és aztán ott van a művészeti piac rejtelmes és zavarba ejtő világa. A piac mindig is egy szeszélyes fenevad volt: tud támogató, mellőző, szerető, visszatartó is lenni; olykor néhány művészt kiemel, csak azért, hogy a következő pillanatban eldobja őket. Az elmúlt években azonban a művészeti piac felkeltette a nyilvánosság figyelmét, hiszen szédítő magasságokba emelkedett. Kortárs alkotásokat száz milliókért adnak el, míg mondjuk egy Leonardo da Vincitől származó festmény 450 millióért kelt el egy 2017-es aukción. A közbeszédben forgó néhány alapműtől eltekintve, a legtöbb művésznek, a legjobbaknak is nehéz megkapaszkodni, legtöbbjük soha nem keres pénzt az alkotásaival. Vajon a pénz korrupttá teszi a művészetet? A pénz egy szükséges rossz? A művészet értéke túl tud-e mutatni a kereskedelem korlátolt világán, vagy ez csupán néhány elveszett idealista téveszméje?

 

A pénz és művészet közötti kapcsolat mindig is lenyűgözött és a korábbi filmem, a My Architect óta szerettem volna erről egy filmet forgatni. Viszont a „művészet és pénz kapcsolata” elég tág téma, amihez ezerféleképpen lehetett volna hozzányúlni. Hogyan is fussunk neki? Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan producerekkel dolgoztam együtt, akik teljes szabadságot adtak és megengedték, hogy a saját módszereimet alkalmazzam.

 

Az elmúlt évtizedben kezdetét vette Odüsszeuszéhoz hasonló bolyongásunk a művészet világában. A film organikusan fejlődött; a művészeti világ minden területén találtunk ikonikus képviselőket és eltérő pályájú művészeket is meg tudtunk szólaltatni. Ez a film nem az interjúkból építkezik, hanem azokból a találkozásokból, amelyek révén kiderült számomra, hogy ez a világ még inkább ellentmondásos, mint ahogy azt az elején képzeltem. Összességében azt gondolom, hogy a művészeti világ elkerülhetetlenül egy görbe tükröt tart a társadalom elé és felkínálja, hogy elgondolkodjunk és megkérdőjelezzük merre is tartunk egyénileg és társadalmi szinten is.

 

Ha egy dolgot kellene kiemelnem a filmből, akkor az az lenne, hogy nyitott szemmel járjunk és a művészetet a saját fogalmaink szerint próbáljuk meg értelmezni. A filmben szereplő emberek tanítottak meg erre, mindegyik a maga sajátos módján, amiért nagyon hálás vagyok. Azt is megtanították - ha nem is szándékosan -, hogy bármit is diktáljon a piac, az ár és érték között hajszálvékony a kapcsolat. Az idealista és romantikus énem legbelül azt reméli, hogy van valami a művészetben, ami túlmutat a pénzen és a nyerészkedésen és amikor utóbbiak kevésbé érvényesülnek, a művészet valójában egyfajta felvilágosodás felé halad. A legtöbb művész nagy árat fizet azért, hogy művész lehessen, és olyan dolgokat is képesek megvalósítani, amire mi, átlagemberek azt gondolnánk, hogy lehetetlen.

 

amerikai dokumentumfilm,  2018

Játékidő: 98 perc

Forgalmazó: magyarhangya

Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott

A filmet angol nyelven, magyar felirattal vetítjük!

A vetítés után vendégünk Jakab Luca műkereskedő

Ha kérdése van, írjon nekünk!

8228 Lovas, Fő út 12. 

hello@residentart.com  

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon